2009 június 13. – Point du Hoc II – Hajmáskér

A játék a már testvérinek számító Blackwaterse csapat által került megrendezésre. Az elvárások a korábbi játékokhoz mérten nem voltak nagyok, hiszen tudtuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat. A szervezők és a játékosok már a BW fórumán kitettek előre magukért és hozták a formájukat.

A játékra készülést több örömteli előzmény is pozitívan befolyásolta. Mind a három (Shadow, Raven és én) tagunknak sikerült mind új felszerelésekkel, mind pedig átnézetett és feltuningolt fegyverekkel a játék előtti időkben ellátnia magát. Ezen felül kiderült még az is, hogy egy új taggal gyarapodik majd a rajunk Péter személyében, akit Shadow rajparancsnok szervezett be. Szerencsésen Neki is időben érkezett meg a védőszemüvege, kölcsön fegyverre is szert tett így a játék elötti napon úgy tűnt semmi problémánk nem lehet, minden remekül alakul majd.

A játék napján, szombaton, kissé felemás érzésekkel ébredtem. A korábbi játékokkal ellentétben nem kellett korán kelni és még napkelte elött elindulni és ez rendesen megzavarta a biológiai órámat Igaz, ennek köszönhetően szép kényelmesen tudtam a gyermekeim elszállítani a nagyszülőkhöz és jóval a kezdés elött megérkezni Hajmáskérre. Ott, a korai időpont ellenére már jó néhányan jelen voltak, akik közül többen régi ismerősként, barátságos mosollyal üdvözöltek. Ezt csak azért említem meg, mert ritka jó érzés volt. Régebbi alkalmakon csak szimpla, udvariasságból fakadó köszöntéseket kaptam, de most őszinte és szívből jövő volt sokak üdvözlése.

Megérkezés után kipakoltam a cuccaimat és nekiálltam befejezni a nemrég beszerzett névfelvarrók rögzítését. Kellemes szél fújdogált, sütött a nap és sorra érkeztek a résztvevők. Végül megérkezett Shadow, Raven és Péter is. Letelepedtek mellém, összekészítették a felszerelésüket és leadtak egy-két üdvözlő lövést Péter kölcsön fegyverével. Ekkor ugrott be, hogy az újonnan tuningolt fegyveremmel még egyszer sem lőttem. Nosza, beraktam az új akku-pack-ot, betáraztam, biztonságos helyre vonultam és … három lövés után a motor alig akart mozdulni Végül kiderült, hogy a töltőm a vadonatúj akku-pack-ot szinte egyátalán nem töltötte fel. Kétségbeesett próbálkozások után végül Sziszkótól kaptam egy 1100-as kiscsatis akku-t, ami viszont csak a sorozatlövést preferálta. Így elég egyértelmű lett, hogy én leszek a medic a rajban.

Abban korábban már megállapodtunk, hogy Shadow lesz a rajpk. Meglepetésre rádiót viszont rajtam kivül nem hozott senki. Ezzel tehát a rádiós szerep is rám jutott és mivel Sabar nevü játékostársunk hozott nekem kölcsönbe egy távcsövet is a fegyveremre a DMR poszt is az én kezeim közé került.

Ezen előzmények után eljött a játékkezdés ideje is. Sajnos már a jelentkezési időszak alatt látszott, hogy nem leszünk annyian, hogy minden korábbi ötletet ki lehessen próbálni, illetve minden részt végigjátszani. Ahogy Vity0 szavaiból kivettem, a jelentkezettek közül se mindenki jött el, ami nem kis méreggel töltött el gondolom sokunkat. No de vissza a tárgyhoz. Vity0 elmondta az alap tudnivalókat, majd mi, partraszálló amerikaiak levonultunk a “tengerre”.

Itt el kellett töltenünk egy kis időt, mert technikai problémák adódtak és a német védelmi erők is, gondolom a kolbász- és káposztazabálás miatt , lassan foglalták el a helyüket. Eközben Péter társunk megkapta a beavató lövést, saját kölcsönfegyverével. Sajnálatos módon a fegyver lefelé hordott, így a háta közepe helyett máshova érkezett a beavató sorozat. Végül megérkezett rádión az üzenet, hogy indulnak a hajók, lehet közeledni a partokhoz. A hadihajón felsorakoztunk és meghallgattuk tábornokunk lelkesítő beszédét.

Ahogy Tábornokunk ígérte, a partra Ő tette lábát elsőként és vezetett minket a rohamra. A roham frenetikus erejű volt és még a németeket is meglepte. Záporoztak a BB-k mindenfelé és én, mint medic egy perc alatt elhasználtam az összes gyógyító csomagomat. A társaság több, mint fele azonban még így se jutott el élve a part tetejére. Szerencsés módon azonban a mi rajunk igen. Mindeközben a támadást a ledobott ejtőernyősök is támogatták, meglepve a partot védő német csapatot, így a győzelmünk gyors és ellenállhatatlan volt. A partot fedező géppuskafészek (B5) elfoglalása után, mivel nem tudtam volna úgyse gyógyítani taktikai visszaállásra mentünk. Itt csatlakoztunk a Whiskey és Alfa (?) rajokhoz. A visszaállás után a Whiskey raj oldal irányba indult, míg mi, a másik rajjal az elfoglalt géppuskafészekhez tértünk vissza, mint a partraszálló második hullám. Itt a tábornokunk új eligazítást tartott. Az eligazítás közben az E 5-ös szektor felől német ellentámadás indult, de hős katonáink (Alfa raj + ejtőernyősök) visszaverték a támadást.

A következő célpont a sziklás partszakaszon álló ütegek voltak (B-C 7), aminek elfoglalásával megvethettük lábunkat a parton. Megvártuk, amíg a Whiskey raj elfoglalja helyét (C 7) és adott jelre két irányból egyszerre támadtunk. Itt is elkeseredett kűzdelem bontakozott ki, de a támadásunk ismét elsöprő erejű volt. Az ütegek elfoglalásával óriási lépést tettünk előre, hiszen a partraszállók nagy része kilőve hevert szanaszét, de a hely elfoglalásával új visszaálló pontot nyertünk.

Itt ismét rövid eligazítás és pihenő következett. Három célpont volt elöttünk, a két AA üteg és a 155 mm-es üteggel megerősített Radar állomás. Ha jól emlékszem, a Radar ellen indultunk elöször. A rajok széles arcvonalban elnyúlva közelítették meg az ellent. Tábornokunk folyamatos bíztatása mellett támadtunk. Én itt elöször fogtam úgy a kezembe a fegyverem, hogy az ujjaim nem a puskatust, hanem az elsütőbillentyűt fonták át. És végre! A távcsövem célkeresztjében megjelent az első német feje. Szinte hihetetlen távolságban volt. BUMM! Elengedtem egy rövid sorozatot, majd mégegyet és alig akartam hinni a szememnek! Az ellenfelem “elterült” (elővette a narancs találatjelzőt). LELŐTTEM! De nem sokáig örülhettem a sikeremnek. Alighogy pár lépéssel előrenyomultunk, előkerültek a német géppuskák és letarolták az egész rajt. Csak Péter maradt életben, aki egy hős rohammal … eltűnt a szemünk elől. A társaink áldozatos előrenyomulásának hála, a Radart sikerült elfoglalni, bár nagy vérveszteségek árán. Szinte az összes rajnak vissza kellett állnia, de korábbi sikerünknek köszönhetően az ütegeknél.

A Radar elfoglalása után ismét az ütegeknél lévő visszaállókhoz mentünk. Ismét eligazítás, pihenés, evés-ivás, majd a Tábornok utasítására elindultunk a C 5 területen lévő AA ütegek felé. Nem jutottunk messzire, mert a másik üteg felől támadás ért minket. Rövid tűzharc után visszavonultunk és nagyobb kerülővel mentünk a célpont felé. Újabb tűzharc következett, de a csapataink aznap megállíthatatlanok voltak. Az ütegek felé közeledve konstatáltuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. A németek ugyanis bunkerekből védekeztek, amik jól védték a benn lévőket. A több irányból érkező támadások azonban felőrölték az ellenállást és elfoglaltuk az első bunkert. Rövid eligazítás után a következő AA üteg felé vettük az irányt. Ismét több oldalról támadtunk. Itt már kemény ellenállásba ütköztünk, de a támadásunk ismét sikeres volt.

Ekkor már csak Vierville volt hátra. A bunkereknél folytatott csata azonban nem csak minket, hanem a német oldalt is kifárasztott. Többen a németektől víz utánpótlásért ment, ami kissé megakasztotta a játékot. Mi a G 6-os szektorban a II-es visszaállón várakoztunk. Eközben a Tábornok és a rajparancsnokok kidolgozták a város elfoglalását. A játék kezdetén minden raj kapott füstgránátot. A terv az volt, hogy az egyik raj (Alfa?) előresettenkedik, nyomában két másik rajjal, miközben a Whiskey raj szemből támadva eltereli a figyelmet. Ha elég közel jutunk, bedobjuk a füstöt és annak fedezékében rohamozunk. Ez végül felemásan sikeredett. Mi a Whiskey felé húzódtunk és szemből támadtunk, a Whiskey jobbról a másik két raj balról. A távcsövemnek itt is hasznát vettem és egy, talán két találatot is sikerült elérnem. A nagy tűzharcban Raven a fűben hasalva a visszaállóról érkező német raj rohamát verte vissza, én rohangáltam jobbra-balra, mert hol itt, hol ott hangzott fel a “MEDIC!!!” kiáltás. Végül nagy kűzdelem árán bevettük a várost és mindenki megkönnyebbülten indult el vissza a kisházhoz, ahonnan Tibesz vacsorája hivogatta a társaságot.

Én, tudván, hogy az éjszakai játékra nem maradhatok, nem éltem a vacsora lehetőségével. Bekaptam a megmaradt szendvicseimet és a csapat segítségével lehurcoltam a cuccaimat a kocsihoz. Fájó szívvel, de Tibesz nagylelküségének köszönhetően 3-4 palacsintával a gyomromban búcsúztam el az ott maradóktól és indultam haza.

Jó társaságban, jó pályán, jó ötletek alapján jót játszottunk. Remélem a német oldalon harcolók is ugyanolyan jól érezték magukat, mint mi, partraszálló, hamburgerzabálók.