2009 szeptember 13 – Eight Sea Bandits – Hajmáskér

Remember Mogadishu … avagy A Specforsz Sztrájk Bekk

Előző életemben a második világháborúban Iwo Jima szigetét foglaltuk el és mészároltuk le védőit és lám nem sokkal később új életre ébredtem immáron a jelenben, mint válogatott speciális erők katonája, hogy a gonosz szomi kalózoktól megmentsük a szegény túszokat.Mielőtt valaki rasszizmussal vádolna meg, a “gonosz szomi kalóz” kifejezés nem takar semmilyen hátsó indíttatást, gondolatot. Szimplán és egyszerűen kegyetlen gyilkosokról van szó, akik nem általlottak elrabolni 5 nőt … na jó, az egyik nő férfi volt.

Kivételesen csak röviden térek ki az előkészületekre, mert untattam már eleget a nagyérdeműt arról, hogy nehezen aludtam el, meg időben csomagoltam. Képzeljétek ide és ugorjunk … kora reggel van, felöltözve, felcuccolva indulok pici késéssel a találkozási pontra. Kecske (áldassék a neve, jusson Allah paradicsomába) nevü ‘gonosz szomi kalóz’ vállalta a szállításomat. Szerencsére útba esem Neki így csak 5-10 percet kell sétálnom (francba de nehéz dobozostúl az M14, kellene már egy jó kis táska). Kecske már ott van, bepakolok, indulunk. Menet közben felvesszük Radirpókot, a másik ‘gonosz szomi kalózt’. Röviden és barátságosan eltársalognak arról, hogyan fognak majd kivégezni, miután fogságba estem, miközben már az autópályán hasítunk a cél felé, Hajmáskérre. Jókat mulatunk, mesélünk egymásnak mindenféle sztorit, jól érzem magam. Érkezésünkkor már áll néhány autó a szokásos helyen, kiszállunk, köszöntjük egymást. Sok új ember van, szinte mindenkin valamilyen digit mintás cucc van. Nem tudom eldönteni, hogy ők is spec. force, vagy csak rosszul értelmezték a dress code-ot (később kiderül, hogy mind a kettő). Megjelenik Tibesz és közli, hogy új belépési rend van, várjunk a kocsi mellett türelemmel.

Előző életemben szerzett tapasztalat alapján civil ruhában érkeztem. Mivel nem mehetünk be, átöltözöm a kocsinál, felmálházom magam és várunk. Várunk és várunk … aztán konstatáljuk, hogy az utánunk érkezettek vígan sétálnak a kisházhoz. Na jó akkor mi is. Névsor a kapunál Sziszkó által szervírozva, engem megismer aztán víg séta felfelé. Kecske csendesen megjegyzi, hogy ugye nem a birkaszaros lejtőn fogunk játszani, mert akkor ruhát cserél. Megnyugtatom. A pálya nem birkaszaros, ellenben tele van félméteres tűlevelekkel.

Fenn, a kisháznál szétválunk, én a távcsövemet kezdem felszerelni, miközben megérkezik a rajom. Shagatan is bejelentkezik, aztán várunk és várunk. Közben kiosztjuk a pozíciókat: Shadow lesz a rajpk, Peet a medic, Raven, Shagatan és én meg a lövészek. A kronózáson gyorsan túlesünk, 410! FPS a fegyverem?! Előző életemben még csak 400 körül volt, elötte meg 390 ?! Játékonként erősödik, vagy nagy a hátszél. Mert szél az van. Fázom. De sebaj, a milsim jellegű feladatok majd felmelegítenek.

Végre hosszas várakozás után megtörténik az eligazítás, ‘gonosz szomi kalózok’ el a túszokkal (hmmmm egész csinosak, sietni kell a kiszabadítással :D), mi várunk még egy órát. Majd Zolly, a parancsnok indulásra szólít.

A társaság szépen elindul, hagyományos birka-alakzatban. A malomnál azonban nem kelünk át a kis patakon, mellette folytatjuk az utat, vesztünkre. Ugyanis a kezdő pontunk a patak túlsó oldalán van. Sebaj, majd átkelünk valahol. Egyszer csak kopog valaki a vállamon. Balra nézek … ott nincs senki. HE? Aztán látom, hogy a társaság elejének a vállán is kopogtatni kezdenek … BB-k! HÉ!!! Balra egy jól elbújt ‘gonosz szomi kalózokból’ álló raj heverészik a combig érő fűben. Ők nyitottak tüzet. Szólunk Nekik, hogy a játék még nem kezdődött meg, de azért szép rajtaütés volt. Válaszul közlik, hogy dehogynem, a játék már megy. Gyors rádiózás Tibesszel. Nem, még nincs játék. Tovább sétálunk, majd konstatáljuk, hogy a patakon nem tudunk átkelni. Grrrrr vissza a malomhoz. Átmászunk a patak felett és újra vissza. Kisétálunk a térkép szélére, ahol Zolly közli, hogy első feladatként át kell kelni a patakon. ÁÁÁÁÁÁÁÁ … na mind1, elvégre ezért vagyunk mi spec-ops. A mi rajunk röpke taktikai megbeszélés után a csali szerepet kapta, ami szerencsére később átalakult zavaró-támogató feladattá. Két raj nekiindult az elöttünk magasodó dombocskákra, kettő pedig vissza a malomhoz, amit a felderítés szerint ‘gonosz szomi kalózok’ foglaltak el. És tényleg. Messziről hallatszik a fegyverropogás, miközben mi Zolly parancsnokkal beszélgetünk a fegyverjavításról. Távcsővel nézem a tűzharcot. Hős társaim rohamoztak … azaz izé, futottak vissza a fedezékbe. Első támadás nem sikerült. Láttam néhány narancs sapkát. Gyors és ügyes medikelés után újabb roham. Közben a dombocskák oldalában megjelentek a mieink. Őket is távcsővel néztem. Értetlenül figyeltem, mit szenvednek azon a vacak kis 80%-os lejtőcskén. Ezen fel kellett volna szökdécselni fél lábon, ehelyett kukacokat megszégyenítő mozgásban érték el a tetőt. Ehhh gyenge kis puhányok, na majd mi! Jön a rádió üzenet, malom elfoglalva. Sziszkóék galopp-ban érkeznek vissza taktikai visszaállni. Szerencséjük van. Épp egy perccel az érkezésük után lehet visszaállni. Zolly kiadja az indulási parancsot és rámutat a mocsárra: “Ti OTT fogtok átkelni.” … HE?

Az első bázis

A terv az volt, hogy a két dombot mászó raj, majd jól elbújik a fölött a hely fölött, ahol a játék elején meglepett minket a ‘gonosz szomi kalózokból’ álló raj, mi kibukkanunk a mocsárból, minket jól lemészárolnak, őket meg lemészárolják fentről a mászó rajok.
Elindultunk. Szépen, ahogy illik, ék alakban haladunk, elöl Raven, jobbra Shadow, balra én, mögöttünk kissé lemaradva Peet és Shagi. Beérünk a mocsárba, szerencsére (??) süt a nap, meleg van, a talaj alig nedves. Derékig érő növényzetben haladunk. Egyszer csak csörtetést hallunk. Mint a filmekben, ökölbe szorult kézzel jelzünk sorban egymásnak, letérdelünk, fegyverünk tüzelésre kész. A zaj elül, pedig mintha egy egész raj ment volna keresztbe elöttünk. Lassan tovább indulunk, folyamatosan pásztázva a terepet. Elérjük a patakot. Raven és Shadow átkelőt keres, hogy száraz lábbal tiporhassuk a ‘gonosz szomi kalózokat’. Végül én találok egy kidőlt fát, ami pont a patak fölött van. Átkelünk és ismét felvesszük az alakzatot. Maga az átkelés is mintaszerű. Roppant élvezem, hogy végre nem “csak úgy” vonulunk. A szomiknak annyi. Minket nem fognak kiszúrni. Lassan haladunk előre a derékig érő növényzetben, majd a szélén vonalba fejlődünk. Közben rádión jelenti Godot, hogy Ők már pozícióban vannak, hol vagyunk már? Bennem megszólal az “Ott vagyunk már?” kérdés és majdnem felröhögök, de hát specnaz vagyok, csendben mosolygok. Egyeztetünk, hogy ki, hol, merre. Zolly megadja a jelet, támadás!
Két oldalról lopakodunk a ‘gonosz szomi kalózok’ felé, aztán már vizuális kontakt is van Godot-ékkal. A ‘gonosz szomi kalózok’ viszont sehol. Rájövünk, hogy Ők bizony feladták a bázisukat. Nincs is itt semmi. Ezennel el is foglaltuk a pontot. Feladat teljesítve.

A második bázis

Miután sikeresen felszámoltuk a ‘gonosz szomi kalózok’ teljesen üres bázisát, heves rádiózás vette kezdetét. Godot-ék raja mellett egy másik raj is felszenvedte magát a mögöttünk lévő vakondtúrásra és fedező/felderítő pozícióba álltak fel, majd kb. percenként jelentették, hogy a tőlünk balra-előre lévő “hegyen” ‘gonosz szomi kalózok’ vannak. Mi egy kukkot, azaz ‘gonosz szomi kalózt’ sem láttunk, de bölcs vezérünk együttes támadásra indította a két rajt. Szépen felfejlődtünk a fákkal, bokrokkal sűrűn tarkított domb felé egy vonalban és haladtunk előre. Ahogy emelkedni kezdett a terep és kerültünk bele a sűrű növényzetbe, realizáltuk, hogy Godot-ék rajával nagyon összetömörültünk. Így rajpk-nk utasítására balra kerültünk egyet, ami igen bölcs döntés volt, mert a domb/hegy gerincén tényleg voltak ‘gonosz szomi kalózok’ és elkezdték osztani az áldást fentről Godot-ék rajára. Minket viszont nem vettek észre így az oldalukba tudtunk kerülni. Felbukkanásunk meglepetésként érte őket, de hamar felocsudtak és ránk is tüzet nyitottak. Mi sem voltunk restek, viszonoztuk a tüzet. Ezzel sikerült annyira összezavarni a védekezésüket, hogy közös erővel felszámoltuk az ellenállást és kilőttük az összes ‘gonosz szomi kalózt’. Ezzel sikeresen teljesítettük a második küldetésünket is. Menet közben Sziszkóék raja (ők foglalták el a malmot) bekeveredtek a belső területekre és felvették a kontakt-ot az ellenséggel. Az utasítás ekkor az lett, hogy Sziszkóék tartsák ébren a ‘gonosz szomi kalózokat’ mindenki más pedig menjen vissza a kezdőpontra. Hurrá! Már hiányzott a patakon átkelés. El is indultunk visszafelé. Már a patak közelében jártunk, amikor is kiderült, hogy most jön egy kritikus küldetés: a visszaálló pontunkat költöztetjük át a pálya másik felére. Ha tehát menet közben támadást kapunk, nem lesz hol visszaállni. Ezért Godot-ék és egy másik rajt Zolly visszaküldte a korábban elfoglalt bázisra (újabb vakondtúrás mászás), hogy ők végighaladva a gerincen védjenek minket jobbról, Sziszkóék a pálya belsején tartják szóval a ‘gonosz szomi kalózokat’, mi a többiek meg cipeljük a ládákat. A már kitaposott ösvényen és kidőlt fán átmasírozva visszaértünk parancsnokunkhoz, mindenki fogott valamit a kezébe, majd elindultunk a malom irányába.

A harmadik bázis – az új visszaálló

Ez a rész amolyan igazi kommandós-vonulós rész volt. Ketten-ketten cipelték a ládákat, míg a többiek körbefogva a cipelőket védték az értékes szállítmányt és a parancsnokot. Egy-két száz méterre az ellenség irányában pedig párhuzamosan két raj mozgott oldalvédként. A ládák mellett néhány ember hátrahagyott hátizsákját is vittük, amiktől sorra szabadultunk meg, ahogy a teljes társaság összeért a malom és utána a kisház közelében. A malomtól Shagatan-al vettük át az egyik láda cipelését és javaslatomat, miszerint gázoljunk át a patakon, ne vacakoljunk, lelkesen elfogadta. Nosza keresztül is talpaltunk a legmélyebb részen, de az is csak max. 10 centi lehetett. Ez viszont alkalmas volt arra, hogy megállapítsam: a bakancsom nem vízálló

A kisházat elhagyva tovább haladtunk a pálya szélén a ‘gonosz szomi kalózok’ bázisa felé. Amikor már elég közel jártunk, lepakoltunk és leraktuk a cuccunk nagy részét, készültünk a nagy rohamra. Fontos volt, hogy a bázist gyorsan, nagy erőkkel támadjuk meg és rövid idő alatt foglaljuk el, mert minden kilőtt raj a levegőben lóg addig, amíg a zászló és a láda nem kerül a bázisra. Három-négy raj indult támadásba, a maradék kettő még akkor is a ‘gonosz szomi kalózokat’ zaklatta, de húzódott vissza felénk. A mi rajunk hátul maradt. Shadow, Raven és Shagatan vonalba fejlődtek, mi Peet-el hátramaradtunk, hogy Peet tudjon medic-elni és ne kerüljön lővonalba. Nem sokkal azután, hogy felkerepeltek a fegyverek és elkezdtük támadni a bázist, az erdőből (mi ritkásabb részen voltunk) ‘gonosz szomi kalózok’ kezdtek el kiszállingózni közénk és a ládákkal és Zolly parancsnokkal hátrahagyott két emberünk közé. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem nyitottam rájuk azonnal tüzet így túl közel kerültek hozzám és rövid lövésváltás után kilőttek. Elötte persze még rádión figyelmeztettem a többieket így nemcsak a bázist foglalták el a többiek, de felmorzsolták a támadó ‘gonosz szomi kalózokat’ is. A mi rajunk a támadás alatt szépen elfogyott, úgyhogy visszaálló híján megálltunk egy helyben. Az arra sétáló Tibesz csodálkozva kérdezte:
– Hát Ti? Miért nem mentek visszaállóra?
– Mert nincs visszaállónk, most foglaljuk! – hangzott a tömör válasz. Tibesz mosollyal az arcán tovább, mi pedig nemsokára meghallottuk a jelentést: “A bázis a miénk, minden raj taktikai visszaállásra a bázishoz!” Mission completed.

A negyedik bázis

Miután kiheverésztük magunkat az újonnan felállított visszaállónkon, a felderítés beazonosította a következő célpontot. Egy dombot kellett elfoglalnunk, ahol jelentős szomi erők állomásoztak. Nekiindultunk a feladatnak, hosszan elnyújtott csatárláncot alkottunk, majd szépen felfejlődtünk az ellenséges állás körül. Ez a csata cseppet sem volt olyan specforsz-os, erőből lenyomtuk a védelmet. A támadás során hullottak az emberek mindkét oldalról, de a mi oldalunkon a medic-ek jól dolgoztak, mert végül mi kerültünk fölénybe. A támadás során “meglepve” tapasztaltuk, hogy a CNN vagy valamelyik hasonló társaság emberei keveredtek a “gonosz szomi kalózok” közé. Persze jajgattak, hogy miért lövünk rájuk is, de a mi dolgunk nem a kivételezés, meg a simogatás, hanem a kemény harc. Hát megsoroztuk Őket is. Persze a “gonosz szomi kalózok” némelyike fedezéknek használta a tévéseket, de ráfaragtak, mert amikor öblös hangon odaordítottam, hogy “FEKÜDJ NYAMVADT TÉVÉS!!!” akkor rögtön tiszta célpontok lettek.

A bázis megtisztítása után derült ki, hogy ez a hely volt a “gonosz szomi kalózok” visszaállója, ami ugyan támadható volt, de nem elfoglalható. Így kissé szomorúan, de visszavonultunk. Ismét a visszaállónkon találtuk magunkat, én megint levegő után epekedve ledobáltam magamról a cuccomat és elkövettem azt a hibát, hogy a hátizsákom a vízzel együtt ott is hagytam. Ennek később láttam negatív következményét.

Az ötödik bázis – az öngyilkos spec forsz

A következő feladat egy újabb “gonosz szomi kalóz” bázis felszámolása volt, mely a végső tervet, a túszok kiszabadítását készítette elő. Parancsnokunk a nálunk lévő bombák egyikét (azaz az egyetlen egyet) “gonosz szomi kalóz” álruhába öltöztetett kommandósokra bízta, azzal a feladattal, hogy robbantsák fel a bázist. Ezalatt egy raj megkerülve a fél földet, de legalábbis egész ázsiát körbegaloppozva az ellenség hátába küldte, míg mi, a többiek, a főerő egy másik irányból közelítettünk. Ez a nagy, taktikus ide-oda sétálás és túrázás annyira jól sikerült, hogy a “gonosz szomi kalózok” tényleg nem tudták hol vagyunk (szerintem egy darabig mi sem) és így az álruhások kényelmesen besettenkedtek a táborukba. Közben röpke 5-10 perces kényelmes séta után összetalálkoztunk azzal a rajjal, amelyik addigra kilóméterben verte a Párizs-Dakar rally legjobban eltévedt versenyzőjének az úthosszát. Míg ők kissé elcsigázva, mi örömmel konstatáltuk, hogy könnyed sétával teljesítettük azt a túrát, amit Ők kb fél óra alatt, mintegy három Mont Everest megmászással fűszerezve. A lényeg a lényeg: az ellenség hátában voltunk. Lassan elindultunk a “gonosz szomi kalózok” bázisa felé, amikor is hangos robbanás rázta meg a környéket (na jó, csak valami halk sziréna szólalt meg, jelezve a bomba aktiválódását) és ezzel a “gonosz szomi kalózok” (és velük együtt a spec forsz álruhás egysége is) a levegőbe repült. Mi pedig újfent kényelmesen besétáltunk a bázisra.

A hatodik bázis – túszmentés a légierővel

Ekkorra sikerült gyakorlatilag elérnünk azt, hogy a “gonosz szomi kalózok” egy helyen, a korábban elfoglalt, majd feladott bázison gyülekezzenek, néhány (3) tússzal együtt (valamikor korábban valakik kiszabadítottak az 5 túszból 2-t). A parancsnokunk nem akarta elaprózni a dolgokat, behívta a nehézbombázókat. A mi – gyalogság – feladatunk csak az volt, hogy U alakzatban lassan nyomuljunk előre a “gonosz szomi kalózok” bázisa felé, lehetőleg jól láthatóan. A nagy erőket látva majd a kalózok jól megijednek és vagy megtérnek maguktól Allah-hoz, vagy erőiket csoportosítva összetömörülnek a bázis körül … Mi meg jól lebombázzuk Őket … ja és a túszokat is.

A terv be is vált, egy-két elszórt lövöldözéstől eltekintve – kóstolgattuk egymást a védőkkel – nem volt nagy tűzharc, a “gonosz szomi kalózok” nagy többsége pedig ott maradt a bázis közvetlen környékén. Pár perces várakozás után felzúgtak a bombázók közeledő gépei (azaz Tibesz léptei) és becsapódtak a lézerrel vezérelt rakéták. Újabb adag hithű muzulmán tért Allah ölelő karjaiba, néhány hitetlen túsz-kutyával, de kicsire nem nézünk. Ezzel teljesítettük a taktikai tervet, majd gyorsan felszámoltuk a bázis körül elrejtőzött és megmaradt “gonosz szomi kalózokat”. Itt jött volna be az a trükk, hogy amíg a “gonosz szomi kalózok” hadrendbe állnak, addig mi a túszokkal (illetve ami megmaradt belőlük) a csak általunk ismert kivonási pontra sietünk és mire a “gonosz szomi kalózok” rájönnek a dolgokra, addigra letelik a várakozási időnk és megérkeznek a túszokat kimentő helikopterek, mi meg kezdhetünk menekülni a MI kivonási pontunkra.

Túszmenekítés avagy az utolsó emberig …

A terv szépséghibája az volt, hogy Tibesz, azaz a felsőbb hatalmak nem sok előnyt hagytak nekünk. Mi csak akkor indulhattunk útnak, amikor a “gonosz szomi kalózok” már tisztában voltak a helyzettel, így a feladatunk annyiból nehezedett, hogy hosszú ideig kellett kitartanunk a sok-sok “gonosz szomi kalózal” szemben. A túszokat közrefogva, eröltetett menetben indultunk neki a kivonási pont felé vezető útnak és hamarosan meg is érkeztünk. Leadtuk a rádióüzenetet: jöhetnek a helikopterek, a terep biztosítva. Egy raj maradt a túszok mellett, egy raj indult a MI kivonási pontunkat biztosítani, mi, többiek pedig körkörös védelmet biztosítottunk. Izgalmas percek vették kezdetüket. A rádión folyamatosan jöttek a jelentések, mikor érkezik a helikopter, merre vannak a “gonosz szomi kalózok”. Sajnos a helyzetünk nem maradt titokban, a “gonosz szomi kalózok” hatalmas tömegben érkeztek. Eldördültek az első lövések. Sorra hullottak a támadók és szépen, egymás után elestek a védők is. Akik az első hullámban nem estek el, fokozatosan vonultak vissza. Valahogy így érezhették magukat bajtársaink, amikor azt a dögös nőszemélyt kellett kimenekíteni az őserdőből a rakás civillel együtt. Bár nekünk is voltak dögös túszaink, a helyzetünk nem volt irígylésre méltóbb. Végre a távolból felkerepeltek a helikopterek rotorjai, de én ekkor már sebesülten feküdtem a földön. Mellkasomat felszaggatták a “gonosz szomi kalózok” által kilőtt golyók és én tehetetlenül néztem, ahogy mellettem elhaladva nyomulnak hős társaim után. Elhomályosuló tekintetemmel láttam, ahogy a helikopter leszáll a jelző füstnél, társaim utolsó töltényeiket kilőve fedezik a túszok kimenekítését és utolsó hangfoszlányként még hallottam, ahogy egy hang a fülemben recsegve-ropogva közli: “A túszokat kimentettük. Ismétlem, a túszokat kimentettük”

Ezzel számomra véget ért a harc, azaz a játék. Visszabaktattam a kisház felé és némileg megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nem kell kb 20 “gonosz szomi kalóz” elől elmenekülni a pálya túlsó vége felé.