2011 szeptember 11. – Ну, погоди! 2 – Európa Erőd – Hajmáskér

A játékot megelőző időkben nem igazán sikerült egyeztetnünk a srácokkal közös időpontot, játékot, így hol a társaság egyik, hol a másik része ment el játékra. Ezt a senkinek nem tetsző helyzetet próbáltuk orvosolni azzal, hogy szinte a kiírás után rögtön elkezdtük alakítani az időbeosztásunkat, hogy erre a játékra el tudjunk mindannyian menni.

Sajnos hamar kiderült, hogy Peet társunk biztosan nem tud jönni, de ahogy teltek-múltak a napok, hetek, úgy lett egyre biztosabb, hogy a többiek viszont mind részt vesznek a játékon. Már egy ideje a csapat, azaz a baráti társaság tagja Szandrusz – nemes egyszerűséggel az SFH Védőangyala – aki komoly sportolói élete miatt a hétvégeit rendszeresen NEM az airsoft jegyében töltötte el. A körülményeknek (és a határozott óhajának) hála, erre a játékra Szandrusz is feljelentkezett. Shadow, Raven, Rambo és jómagam részvétele biztosnak látszott, egyedül Tyutyu társunk jelenléte volt már csak kétséges.
Mindeközben a társaság tagja lett – megelőlegzett bizalommal – Vente is, aki még az egyetemi tanulmányai idején paintball-ban szerzett tapasztalatokat. Ennek következtében nem volt túl nehéz rábeszélnem, hogy jöjjön el és próbálja ki az airsoft-ot is.
Vele és közben biztos résztvevővé előlépett Tyutyuval immáron 7-re növekedett a csapatlétszám, majd nem kis meglepetésünkre Danisolider (Ő Rambo ismerőse és egy-két játékon már játszott velünk, így félig-meddig csapattagnak számít) is jelezte részvételét a játékban ezzel minden eddigi rekordunkat megdöntve egy 8 fős rajjal vágtunk neki a játéknak.

Az oda- (sztorizgatások, röhögések) és visszaútról (sörözés, elpilledés) nem emlékeznék meg külön, másnak úgysem lenne érdekes.

A helyszín a csapat két újoncától eltekintve ismert volt már mindenkinek. Rambo és Danisolider már ott voltak, amikor kis különbséggel megérkeztünk. Lenn a parkoló részen összecuccoltunk, majd rövid regisztráció után felbaktattunk a kisházhoz. Itt üdvözöltük a már ott lévőket, majd lepakoltuk a nem létfontosságú felszerelést és kronóztunk. Az M14-em a korábbiaktól eltérően (400-410 FPS) most 380-385 FPS körül teljesített így úgy éreztem felesleges cipelnem a pisztolyomat. Alig fejeztük be a kronózást és a reggeli szendvics és kávé elfogyasztását, Fira már az eligazításra hívott minket. “Hmmm még csak most érkeztünk” – gondoltam magamban – nem telhetett már el ilyen sok idő.” (9 után nem sokkal szálltunk ki a kocsiból). Shadow azonban felvilágosított: pontosan 10 óra volt. Ez úton gratulálok a BW csapatnak és a résztvevőknek eddig még egy játékunk nem kezdődött el a kiírás szerint.

Az eligazítás után mi, a pánszláv erők a malomhoz vonultunk, mint fő bázisunkhoz. Már az odavezető rövid séta alatt éreztem, hogy a gyakorlóm nem igazán alkalmas az időjárásra (tűzött a nap) ezért aztán gyorsan le is vettem a zubbonyt. A parancsnokunk eligazította az erőinket, mi is megkaptuk első feladatunkat, majd kis várakozás után megkezdődött a játék.

Első feladatunk a FOB kiépítése volt a “helikopter leszállón” az egyik műszaki rajjal karöltve, majd – a kiküldött felderítő Yeti … akarom mondani mesterlövész adatai alapján – a számítógépek alkatrészeinek megszerzése, illetve a műszaki raj védelme. A csapat óvatosan indult neki a terepnek, de a FOB helyszínének megközelítése illetve kiépítése nem ütközött akadályba. Ezután elindultunk délnyugat felé a “helikopter leszállót” övező két dombok irányában. A dombokon azonban már az ellenség lapult. Rövid tűzharc után a túlerőnek engedve az ellenség visszavonult. Mi a korábbi parancs értelmében folytattuk az utunkat és nemsokára elértük a “nagy tisztást”. Itt kaptuk az értesítést, hogy a FOB-ot megtámadta az ellenfél és erősítést kérnek. Elváltunk a műszaki rajtól és visszaindultunk. Menet közben egy ellenséges rajt fedeztünk fel az erdőben keleti irányban, de a parancs értelmében nem vettük fel velük a harcot, hanem visszavonultunk a FOB irányába … vesztünkre. Emiatt ugyanis a FOB-hoz visszaérve az azt támadó raj és a korábban felfedezett raj kereszttüzébe kerültünk. Míg a többiek a darálóban vették fel a harcot én a délnyugati domb takarásában visszahúzódtam, majd kis kerülővel próbáltam a hátunkba támadó raj bal oldalába jutni. Szerencsémre a raj el volt foglalva a többiekkel, így nem vettek észre. 3 embert sikerült lelőnöm, mire a többiek észrevették, honnan érkezik az áldás. A megmaradt embereik rám támadtak és hamarosan ki is lőttek. Mivel a társaimat már mind kilőtték, nem láttam értelmét a várakozásnak, elindultam a visszaálló irányába, ahol összefutottam a csapat többi tagjával … egy kivétellel: Tyutyu hiányzott. Később derült ki, hogy egymaga tartotta fel a minket legyőző, majd a FOB-ot támadó rajt és nem kevés embert szedett ki közülük. Végül Őt is lelőtték, de a sikeres harca következtében az ellenség végül visszavonult.

A kezdő bázison történt várakozás után ismét a FOB-hoz mentünk elöször. Itt megkaptuk a FOB védelmét. Az ellenfél több hullámban támadt meg minket több-kevesebb sikerrel. Végül a raj, megint csak egy ember híján – Rambo volt most a hiányzó – ismét a kezdő bázison találta magát. A korábbiakkal ellentétben a FOB viszont nem esett el, sőt, a Tábornokunk is – aki előzőleg áttette parancsnoki székhelyét a FOB-ra – megmenekült az elfogástól, amire megvolt az esély. A sikeres FOB védelem után – Rambo elvtárs Tábornoki dícséretben részesült – a FOB költöztetése mellett döntött a hadsereg bölcs vezére. Délebbre vonultunk egy jobban védhető helyre. Rövid tanácskozás és egyeztetés után ismét délkeleti irányba indultunk – “Az Urál raj menjen a domb felé, arra van valamerre az ellenség” – de alig hagytuk el a FOB környékét, egy ellenséges raj – a domb gerince mögött megbújva – ránk támadt és szinte az egész rajt ledarálta … engem kivéve.
Az első lövések eldördülésekor hasra vetettem magam és a korábban felbukkanó ellenség vélt pozíciója felé tartottam a fegyverem. Az ellenség azonban nem bukkant fel. Elkezdtem óvatosan fél térdre emelkedni, majd lassan és óvatosan ismét elindultam jobbra a korábban már sikeres megkerülős cselt alkalmazva … sikerrel. Az ellenséges raj az én – amúgy szinte kivétel nélkül kilőtt – rajom aktuális pozíciója felé kémlelt és megint csak nem vett észre engem. Az első ember tökéletes célpont volt, szinte háttal állt nekem. A második hirtelen bukkant fel takarásból, reflex szerűen lőttem rá, majd buktam le fedezékbe. Óvatosan tovább oldalaztam, majd amikor újból felemelkedtem, pillantottam meg a fején a találatjelzőt. Itt azonban véget is ért a manőverem, mert időközben majdnem a hátunk mögül megérkezett még egy raj, akik felismerve a helyzetet gyorsan lecsaptak rám.

Ezután – ha jól emlékszem – ismét költözött a FOB és megérkeztünk a pálya észak-keleti részére és itt állítottuk fel a FOB-ot, azaz itt kezdtük meg a visszaállást a már felállított FOB-nál. A kényszerű pihenő után északi irányba indultunk el sokadjára megkapva a “domb”-os parancsot és mivel nem csak a történelem ismétli magát, hanem egy napon belül a szívások is, ismét belefutottunk egy rejtőzködő ellenséges rajba. Kezdett déja-vu érzésem lenni: heves lőpárbajban a rajt ledarálták mögöttem – ezúttal Tyutyu életben maradt – én pedig hason fetrengtem egy kidőlt fenyő mögött. Mivel a FOB-ot nem akartuk sokadjára elveszíteni, én és Tyutyu ott maradtunk vigyázni az északi végeket és legalább a rajunk visszaállási idejének végéig feltartóztatni az ellenfelet.
Az ellenfél azonban nem jött, így majd negyed órás várakozás után csatlakoztunk a társainkhoz.

Az újabb visszaállást követően a pálya belseje felé vettük az irányt, amikor délre, egy farakással megerősített dombtetőn ellenséget fedeztünk fel. Az ott lévő három ember sokáig sikeresen tartóztatott fel két rajt, de a végkimenetel nem lehetett kétséges: három irányból felmorzsoltuk az ellenállást. A dombra feljutva derült ki, hogy az ellenséges tábornok is ott lapult a dombon, így Ő fogságunkba esett … vagy elesett (?). Ezzel gyakorlatilag megpecsételődött (volna) az ellenség sorsa, de Ők ügyesen használták ki a lehetőségeiket, így nehéz dolgunk volt a végjátékban is.

Mivel Rambo fegyvere eldugult, ketten visszamentünk a kisházhoz megjavítani a fegyvert. Sikeres javítás után már nem sikerült csatlakoznunk a rajhoz, végül a helikopter leszálló mellett elhaladva a radarállomás, illetve a megmaradt és összevont ellenséges erők felé vettük az irányt. Az ellenséges erők jól tartották magukat. Lassan tudtunk csak előrenyomulni és szorítani be az ellenséget a radarállomásra. Végül az én játékomnak egy mesterlövész vetett véget. Rambo szerencsétlen módon pedig pont akkor fogyott ki, amikor a mesterlövész és két társa védtelenül állt egy szabad területen és miközben gyorsan tárat akart cserélni, a felocsúdott ellenfél lesorozta.

Összességében nagyon jó játékon vettünk részt, én – köszönhetően a sikereimnek is – nagyon jól éreztem magam. Két esetben (egyszer a farakásos dombnál, egyszer pedig az engem kilövő mesterlövésszel szemben) éreztem úgy, hogy a BB-k képtelenség, hogy nem találtak célba, de úgy gondolom azok, akikkek szemben álltam nem csalhatnak, így elkönyveltem a dolgot érzékcsalódásnak.

Köszönettel tartozunk a szervezőknek és a játékosoknak is, mindenki kitett magáért. Még sok ilyet!