2013. március 3. – Operation Cold Wind 2 – Hajmáskér

A 2013-as év folytatása már jobb volt, mint a kezdés. A már régi barátnak számító Blackwaters csapat szervezésében egy tálib-os játék került megrendezésre. A csapat ezúttal bővebb volt szerencsére, mint a februári játékon és ezúttal senkinek nem jött közbe semmilyen zavaró momentum.

Vente így emlékszik vissza a játékra:

Hát akkor vágjunk bele. Remélem mindenre emlékszem, bár már játék közben azon gondolkodtam, hogy talán a felére sem fogok emlékezni a történéseknek. Azért próbálok összeszedni mindent.

Talán volt az első olyan idei játékunk, ahol szép számmal jelentünk meg. Ennek kifejezetten örültem. Jó érzés volt teljes létszámú, ütőképes rajt alkotni. Az az érzésem, hogy másokban is kedvező benyomást tettünk, mint olyan csapat, akikre lehet számítani és akik korrekt módon vesznek részt a játékban.

Az időjárás: Talán ezzel kezdeném, mert a legutóbbi játékot nekem leginkább az akkori igen kellemetlen időjárási körülmények tették szinte elviselhetetlenné. Bár induláskor még elég hűvös volt, de mire elkezdődött a játék egészen kellemes szintre emelkedett a hőmérséklet. Egyedül a szél volt kissé zavaró a nyíltabb területeken. Ez főleg a játék derekán tűnt fel, amikor többet ácsorogtunk, mert akkor néha már fáztam. A hőérzet mellett a játék menetére is jelentős hatással volt a szél. Amelyik fél szél irányból támadott annak bizony nagy előnyt jelentett a hátszél. Több méterrel hosszabbította vagy éppen rövidítette meg a szél a lőtávokat. Így előfordult, hogy kis szerencsével jóval a fegyver normális hatótávolságán belül lehetett találatot elérni. (Ehhez persze kellett az ellenfél becsületessége is, de abban a játékon érzésem szerint többnyire nem volt hiány.)

A szervezés: Úgy éreztem, hogy a megérkezés és a regisztráció után egy kicsit sok idő telt el, mire a játék végre el is kezdődött. Utána persze még egy kisebb sétát is magunk mögött tudhattunk, mire le tudtuk rakni a felszerelésünket a talibán HQ-n. Bár az eligazítás előtt még úgy tűnt, hogy az ISAF erők létszámfölényben vannak, de a játék menete során ennek inkább az ellenkezőjét tapasztaltam. A regisztrált játékosok többsége meg is jelent és a dress kód betartásával sem akadtak problémák. A véleményem szerint a spártai bb limit sem rontott el a játékot. Ellenkezőleg. Végre nem tűnt úgy, hogy a nagyobb rof-ú játékosok, végtelen bb betárazásával le tudnak mindenkit nyomni. Néha azért bosszantó volt, hogy a fél pályát át kell gyalogolni, mert ugyan senki sem sérült meg a rajból, de kifogytunk. Javított volna a helyzeten, ha valamivel több bb-t lehet tárazni vagy a mi oldalunknak is lett volna egy másik tárazó helye. Emellett igen gyakran hallottam a játék során a “Kifogytam!” felkiáltásokat Néha ad hoc jellegűnek éreztem az irányítást a talib oldalon, de nem lehet minden tökéletes.

A játék: Miután leraktuk a holminkat egy kisebb kerülővel elindultunk a checkpoint irányába, hogy ott bevárjuk és lehetőleg megsemmisítsük a várható ISAF konvojt. Itt derült ki, hogy nem nagyon tudunk csapatként működni. Vagy én nem vagyok elég erélyes vezető. Elég nagy térközökkel haladtunk és többen választották a kedvezőbb (bozót mentes utat), míg hős vezetőjük előretört utat törve a mögötte érkezőknek. Kis várakozás után a konvoj is befutott, de hamar észrevettek minket és egy rövid, ellenben heves tűzharc után felszámolták a rajunkat. A páncélozott jármű toronylövészét sikerült kilőnöm mielőtt én is találatot kaptam. Mivel eléggé szétszórtan helyezkedtünk el nem tudtunk koncentrált tüzet zúdítani a gyaúr kutyákra és fogalmam sincsen, hogy a mögöttem harcolók hogyan teljesítettek. Miután visszatértünk a HQ-ra táraztunk és pihentünk egy kicsit újra belevetettük magunkat a harc hevébe. Ha jól emlékszem, akkor ez volt az a rész, amikor a falu feletti hegyről tűz alá vettünk két rajt és nagy részüket fel is számoltuk. Itt lehetett először érezni, hogy a hátszél komoly előnyt jelent. Az egyik hegygerincről a másikra tüzeltem egy kisebb fenyő mögött meghúzódó ellenfélre és a szél pályamódosító hatását kihasználva el tudtam találni. Azt hiszem itt két vagy három killt sikerült behúznom. Érezhető volt a kedvezőbb pozíció nyújtotta előny. Bebizonyosodott, hogy mennyre fontos a magaslatok uralása. Miután sikeresen leküzdöttük az ellenséges rajokat az egyik előrenyomuló talib raj jobb szárnyát fedeztük, de itt már nem történt említésre méltó esemény. Ezután elváltam a rajtól és visszatértem a HQ-ra tárazni, ami leginkább sok gyaloglással és hegymászással járt. Mikor újra csatlakoztam a rajhoz a többiek már éppen támadták a checkpointot. Most a másik oldalról, egy előnyösebb magaslati pontról. Sikerült is bekergetni őket abba az erdős sávba, ahol korábban mi véreztünk el. Míg őket éppen baráti erők vették tűz alá, minket is megpróbált oldalba kapni egy ISAF raj. Opi-val, Peet-tel és H04-gyel feltartóztattuk őket. Itt sebesültem meg másodszor. (Ha nem jól emlékszem a történtekre, akkor majd javítok mások beszámolójához igazodva ) Szerencsénkre időközben megérkezett az erősítés és így sikerült visszaszorítanunk és felőrölnünk az ellenséget, aztán a korábbi rajra zúdultunk a hegyekből és hamarosan el is véreztek a túlerővel szemben (+1 kill). Mikor már éppen fellélegezhettünk volna ismét tűz alá vettek minket. Több társunk is elhullott, az ellenséges oldal mesterlövésze igen hatékony volt. Mivel már fogytán volt a lőszerem úgy láttam jónak, hogy társaim érdekében és a negyven szűz ígéretének reményében életemet Allahnak ajánlva rárontok az ellenségre és felrobbantom a testemre erősített lőszert. Tervem siker is koronázta és a pusztulásba magammal rántottam két agresszort (+2 kill). Megint egy kis séta következett a támaszpontunkig. Aztán azt az utasítást kaptuk, hogy civilként vonuljunk némi kerülővel az afgán faluban megnyílt piacra. Ez nem nyerte el mindenki osztatlan megelégedését. Opival úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk a checkpointra és az ott lévő őröket lehetőleg megpróbáljuk felrobbantani, hogy ezzel megnyissuk az utat a raj megmaradó tagjai előtt. Tervünkbe csak egy apró hiba csúszott. Éppen érkezésünkkor ért a menetrendszerű konvoj az ellenőrzőpontra és a katonák szokatlan gyanakvással kezeltek minket. Ennek motozás lett az eredménye és sajnos a katona felfedezte az elrejtett robbanószert. Mit volt mit tenni. Robbantottam. Megint. Sajnos az eredeti tervvel ellentétben Opi nem tudott elég messzire kerülni, így mind a kettőnknek vissza kellett állni. A raj is csatlakozott hozzánk és taktikai visszaállásra mentünk. Mivel az ISAF erők kettes HQ-ját folyamatos támadásokkal zaklattuk vezetésünk úgy döntött, hogy fordítsunk egy kis figyelmet az egyes HQ-ra is. Szóval következett az a rész, amihez igen jól értünk. Settenkedtünk. Támadásunk teljesen meglepte az ellenséget, az őrségük különösen hanyag volt. Mire észbe kaptak sikerült kilőnünk mindenkit. Sajnos éppen visszatérőben volt egy rajuk, aki viszont minket kapott oldalba. Mint később kiderült éppen egy csapatösszevonásba futottunk bele, amivel egy nagy ellentámadást készítettek volna elő. Ehelyett a sebeiket nyalogathatták még igen hosszú ideig Mivel én a támadás elején kissé elszakadtam a többiektől ezért viszonylag védve, az ellenségtől fel nem fedezve tudtam működni (+2 kill). Sajnos a túlerővel szemben nem volt túl sok lehetőségem. Hamarosan én is elestem. (Azon gondolkodom, hogy mikor volt az a rész, amikor elfoglalták a HQ-nkat és Opi-t lelőtték, amikor béketárgyalásokat akart folytatni – a testére erősített robbanószereket leszámítva – fegyvertelen követként.) Megint sétáltunk. A végjátékra értünk vissza a támaszpontra. Az ISAF teljes erejével a lerohanásunkra készült. Ez több, de inkább kevesebb sikerrel tudták megvalósítani. Első rohamuk elakadt a hegyek lábánál. Erre kissé hátrébb húzódtunk, hogy becsaljuk a területeink mélyebben fekvő részeire és így elvághassuk őket az utánpótlásuktól. Gyanútlanul be is sétáltak a csapdánkba. Egy ideig farkasszemet nézett egymással a két fél, majd az ISAF támadásra szánta el magát. A bal szárnyat fedeztük (az első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy valakit többször is eltaláltam, de nem adta meg a találatot). Erőfeszítéseinknek hála kezdtük visszaszorítani a jobb szárnyukat (+2 kill), de erőik átcsoportosításával megszorítottak minket. A pillanatnyi sikeren felbuzdulva átgázoltak megtépázott rajunkon és a támaszpont felé közeledtek. Teljesen félreértve a taktikai önfeláldozásunkat, aminek az eredménye a teljes vereségük lett. Erőink egyetlen rohammal a gyehena mélyére küldték az imperialista, hitetlen kutyákat. Már csak egy kis gyaloglás volt hátra és indulhattunk haza.

Az összegzés: Gyakorlatban kiderült, hogy a látványos optikai kombómnak erős szélben sajnos sok hasznát nem veszem. Egyébként néhány távolabbi cél felderítésénél jött a távcső. A fegyverem ismét jelesre vizsgázott lőtáv, megbízhatóság és pontosság tekintetében. A magam részéről iszonyatosan elfáradtam, megváltás volt az esti forró fürdő, meleg étel és pihe-puha ágy. Csak ne lett volna olyan hamar hétfő reggel …

Operator kiegészítése:

Az időjárás részben volt kegyes hozzánk, de Hajmáskéren – ahogy abban Ravennel a játék közben is egyetértettünk – én még nem játszottam úgy, hogy a fensíkon ne fújt volna valamennyire a szél. Most azonban a kelleténél erősebb volt és ez például az én hatékonyságomat igencsak lerontotta. Gyakorlatilag lehetetlen volt pontosan célozni a változó erősségű szél miatt még hátszélben is.
Két alkalommal lehettem volna sikeres, amikor szélvédett helyen játszottunk, de az egyik alkalommal kifogytam – ekkor lett Vente elöször mártír – a második alkalommal pedig a többieket oldalba kapó raj túl közel volt hozzám, ezért csak pisztolyt tudtam használni.

A játékszervezés ezúttal részben nem állt a helyzet magaslatán, részben pedig szerencsétlen események sorozata miatt totál kudarcba fulladt. Azaz nem jöttek be a számitásaik és ez kihatott az egész játékmenetre.
Bár az ISAF létszámfölényben volt, a tálib oldal sikeresen alkalmazta a szervezők által megálmodott taktikát és emiatt viszont az ISAF egyátalán nem tudta hozni azt, amit a szervezők rájuk akartak testálni. A konvoj nagyon jó ötlet volt, de az útvonal túl rövid. Talán ha a fennsíkon többet halad, az rajtaütés és az ebből kialakuló helyzet jobb lett volna. Elmaradtak az IED-k is, amik szintén hozták volna a hangulatot.
A checkpoint szintén jó ötlet volt, csak a terepviszonyok miatt nem lehetett tartani az ISAF-nak csak akkor, ha övék volt a kopár “hegy”.
A civil “falu” megint csak jó ötlet volt, de több ember kellett volna, illetve szerintem lehetne kombinálni azzal, hogy a tálib vezetőség is a civilek között van. Ez is adhatott volna, adhatna egy plusz játéklehetőséget.

A történet nagyjából úgy volt ahogy Vente leírta (vagy nem … … már én se emlékszem pontosan), de dióhéjban leírom én is:
A játék kezdetén a konvoj megtámadása, megzavarása és feltartóztatása volt a feladat. Sikeresen el is jutottunk egy rajtaütési ponthoz, de nem időben, ezért nem sikerült rendesen elrejtőznünk. Emiatt az ISAF erői idő elött felfedeztek és jó taktikával fel is számoltak minket.

Ezután visszamentünk a HQ-ra, tárazás és kis pihenő után a falu felé mentünk Metáék rajával. Itt érvényesült először, hogy a jó pozíció nyerő helyzetet ad. Először a falut és a középső kopár gerincet tisztítottuk meg, majd a checkpoint-ot tartottuk tűz alatt. Majd miután kiegészültünk egy másik rajjal, az erdős terület és a “domb” felé vettünk irányt és itt főleg azért mert kifogytunk, végül taktikai visszaállás mellett döntöttünk (miközben Vente felrobbantotta magát és két ISAF-ost). A visszafelé vezető úton még megpróbáltam kivégzett vezetőnk holttestét elhozni (de közben Ő elgyalogolt) vagy legalább egy ISAF rajt magammal vinni a paradicsomba, de résen voltak és lelőttek.

Az újabb visszaállás után jött a kicsit értelmetlennek tűnő feladat: menjünk a faluba. Vente leírta mi történt, nem is ragozom tovább. Eljutottunk a pálya szélén lévő visszaállóra, majd onnan az ISAF HQ1 felé mentünk. Sikeresen megleptük az ottaniakat, de aztán megleptek minket is … illetve nem megleptek, mert Raven-el jó ideig résen voltunk és védtük a többiek se…t, de Raven felmérte a helyzetet és úgy döntött ha előre nyomul, nagyobb kárt tud csinálni. Én pedig bár jó helyzetben voltam, a többieket hátba támadó raj engem elöször nem vett észre, nem tudtam érvényesülni, mert ők jól fedezték az oldalukat és elbukott az orvtámadásom.

Ezután jött a végjáték, ami már teljes tanácstalanságba és szervezetlenségbe fulladt. Se központi, se rajszintű irányítás nem volt.

Én azért összességében jól éreztem magam, bár megint nem sikerült azt játszanom, amit akartam. Ahogy a tavalyi kétnaposon sikeresen cserélgettem a fegyvereket és voltam eredményes, úgy most erre nem volt lehetőség (a szeles részeken lehetetlen volt célba találni). Volt egy-két találatom a szeles területeken, de ezek inkább a véletlennek voltak köszönhetők, illetve egy be nem vallott találatom akkor, amikor erdős részen voltunk. Cserébe a fegyver látványa és az elsuhanó BB-k hangja jól távoltartották az ellenfelet, amikor kellett.

Tanulság:
jobban meg kell választani a helyszínt; a rajparancsnoknak nem legelöl a tűzvonalban kell pozíciót felvenni
a támogató mesterlövésznek pedig hátul kell maradni, nem pedig közel a tűzvonalhoz
a rajparancsnoknak ki kell jelölni, hogy ki képviseli az oldalszárnyat és ki támad

jó lenne még azt is egyeztetni végre, hogy ki, milyen stílusban szeret játszani, ki mit akar csinálni egyes játékokon, mert most például úgy éreztem, hogy bár Vente elvállalta a rajpk pozíciót, irányítani nem nagyon akaródzott; H04 ment előre, mint Terminátor, Raven sokszor próbált taktikusan mozogni, de a parancsok hiányában eltűntek a többiek és Ő kiszolgáltatott helyzetbe került, Peet tökéletesen hozta a medic posztot, de cserébe – a fegyvere miatt is – nem tudott ott érvényesülni, ahol lehetett volna; Shadow-t nem tudom, Ő valahogy most kiesett a látókörömből; én meg, főleg a szél miatt nem tudtam “mesterlövészkedni” de belejátszott ebbe az is, hogy sokszor támadó feladatunk volt, amibe meg nem tudtam megfelelően beilleszkedni.